A jogszabályoknak megfelelő elektronikus iratkezelési rendszer kialakítása ELOenterprise segítségével

A Főtáv Zrt. részben a törvényi és jogszabályi kötelezettség hatására, részben a belső szervezetben rejlő tartalékok korszerű technológiákkal való kiaknázása miatt döntött úgy, hogy elektronikus iratkezelő rendszert vezet be. Mivel a vállalat közfeladatot ellátó szervnek minősül, így a legfontosabb elvárás volt, hogy a bevezetett rendszer az ide vonatkozó törvényeknek, jogszabályoknak meg tudjon felelni. A bevezetéskor nem csak a rendszerrel kapcsolatos elvárásokat kellett szem előtt tartani, hanem azt is, hogy az eddig megszokott ügyviteli folyamatokról, a papír alapú munkáról az ügyintézők minél gyorsabban és gördülékenyebben tudjanak átállni az új rendszerre.
Ügyfeleink az ELO-ról
„Az ELOenterprise rendszer bevezetését követően sikerült elérni, hogy a papír alapú dokumentumok nagy részét már csak digitálisan kezeljük.”
Racsmány Dömötör, Informatikai osztályvezető
„Az ELOenterprise rendszer segítségével az információ kevesebb munkával, gyorsabban jut el a felhasználókhoz, valamint a Főtáv Zrt. közelebb került az optimális papír-felhasználású irodák eléréséhez.”
Ujvári Magdolna, Dokumentumkezelési csoportvezető
Leírás
- Ország: Magyarország
- Iparág: Közüzemi szolgáltató / Távhőszolgáltatás
- A vállalat: 1960. július 1-jével döntött a Fővárosi Tanács egy tiszta profilú távhőszolgáltató megalapításáról. Ez volt a Fővárosi Távfűtés- és Meleg víz szolgáltató Vállalat (FŐTÁM), a FŐTÁV Zrt. jogelődje. A főváros önkormányzata, mint tulajdonos 1994. június 1-jei hatállyal 100%-ban a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságot alapított Buda-pesti Távhőszolgáltató Részvénytársaság (FŐTÁV Rt.) névvel.
A FŐTÁV Zrt. alaptevékenysége és egyben elsődleges feladata a hőtermelés és a hőszolgáltatás, melynek keretében a saját fűtőműveikben előállított, valamint közcélú erőművektől, illetve egyéb hőtermelőktől vásárolt hőenergiát juttatják el fogyasztóikhoz. - A feladat: A jogszabályoknak megfelelő elektronikus iratkezelő rendszer bevezetése, egységes iratkezelési rendszer kialakítása, az iratmennyiség csökkentése, hatékonyabb és gyorsabb információáramlás kialakítása.
- A megoldás: ELOenterprise – 200 felhasználóval
- Ügyfélhaszon: Az információ gyorsabban jut el a felhasználókhoz, mint a bevezetés előtt, valamint a Főtáv Zrt. közelebb került az optimális papír-felhasználású iroda megvalósításához, mivel a papír alapú dokumentumok már nem vándorolnak a szervezetben, csak az elektronikus másolat jut el ahhoz a dolgozóhoz, akinek foglalkoznia kell az üggyel.

Magyarorszag | Worldwide